2

Kinek a feladata gyermekközösségekben megelőzni a fejtetvességet?

Itt a szeptember és vele együtt a legtöbb gyermek visszatér az óvodákba, iskolákba. A gyermekközösségekben azonban időről-időre felüti fejét a szülők egyik legnagyobb rémálma: a fejtetű. Sajnos sok esetben nem egyértelmű, hogy kinek a feladata a gyermek hajas fejbőrét ellenőrizni, illetve a tetveket kiirtani, megelőzni, így most erre igyekszünk választ adni.

A hivatalos tájékoztatások szerint a tanév elején minden óvodában és általános iskolában végeznek a védőnők úgynevezett tetvességi vizsgálatot, amelyet negyedévente meg is ismételnek. Amennyiben a védőnő tetveket, illetve serkéket észlel a gyermek fején, úgy köteles a törvényes képviselőt tájékoztatni, akinek kezelnie kell a gyermek fertőzését.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, mert sok szülő sajnos nem hajlandó tudomást venni a problémáról, cikinek tartja, így a gyermek állapota rosszabbá válik, tovább fertőzi társait. Mivel a védőnők kötelesek azon gyermekeket ismételten ellenőrizni, ahol korábban fejtetveket találtak, így ha nincs változás az állapotukban, akkor tovább viheti az ügyet akár a népegészségügyi osztály felé is, ami hatósági vizsgálatot vonhat maga után.

A fentiek miatt – illetve a gyerek egészségét szem előtt tartva – érdemes minden szülőnek komolyan vennie a fejtetűfertőzést, hiszen a hajas fejbőrön megtelepedő nem várt látogatók az egész család életét megkeseríthetik.

Ezzel együtt azonban nem kell megvárni, hogy a védőnő ellenőrizze a gyermek fejbőrét. Javasoljuk, hogy minden hajmosás alkalmával nézd át gyermeked haját, és ha gyanús jelet észlelsz, vizsgáld meg alaposan és kezdd el a tetűirtó kezelést.

Megelőzés

Természetesen, ha nagyon előrelátó vagy, akkor már korábban is megkezdheted a megelőző kezeléseket, ezzel is elősegítve, hogy nyugodtabban adhasd újra közösségbe gyermeked, és ne kelljen aggódnod minden kis fülvakarás esetén.

A megelőzésre az egyik legbiztosabb termék a Pedex Plusz, amely 100%-ban növényi eredetű hatóanyagokat tartalmazó készítmény csőrös kialakításának köszönhetően a kényes helyeken is eléri a hajas fejbőrt, így például a fül mögötti részt is. Egyszerűen keverd bele a gyerek samponjába, és használjátok így, ameddig tart a fejtetű járvány.

Kislányos anyukák számára ennél egyszerűbb megoldás is létezik. 🙂 A Pedex TETÜSTOP hajgumi 30 napon át védi a hajat. A hajgumi természetes illóolajokat tartalmaz, mindennap használható, 60 fokon mosható, így tényleg az egyik legkényelmesebb megoldás.

Ha már megjelentek a tetvek

Amennyiben a fejtetű már megjelent gyermeked fejében ne ess kétségbe, hiszen az egyik legkényelmesebb termék a fejtetű kezelésére a Pedex Natural sampon. A készítmény segítségével már az első tetűirtás alkalmával eltűnnek a hajtetvek és serkék, így elkerülve a visszafertőzést.

Emellett – a korábban említett – Pedex Plusz is megfelelő, hiszen nemcsak megelőzésre, de kezelésre is kiválóan alkalmas. A Pedex Pluszhoz tartozó sűrűfésű és fóliasapka segítségével fokozhatod a tetűirtás hatásosságát, valamint gyorsan és könnyen szabadulhatsz meg a fejtetűtől és csökkentheted a visszafertőzés lehetőségét.

Tájékoztasd szülőtársaid!

Fontos, ha te észreveszed a nem várt látogatókat gyermeked fején, ne gondold cikinek! Beszélj az óvoda/iskola vezetőségével, értesítsd a szülőket a problémáról, mert csak így segíthetsz a közösségen belüli tetűfertőzés visszaszorításában.

Emellett érdemes rendszeres időközönként megelőző jelleggel alkalmazni a Pedex készítményeket, hogy gyermeked önfeledten játszhasson barátaival és neked se legyenek álmatlan éjszakáid a gyerkőc fejvakargatása miatt.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

a fejtetű, mint parazita betegség

A fejtetű, mint parazita betegség

A tetűfertőzés az egész világon elterjedt. Korábbi hiedelmek szerint csak a nem megfelelően tisztálkodó emberek csoportjára veszélyes ez a parazita, azonban ma már jól tudjuk, hogy a fertőzés bárkit érinthet. Szerencsére a kezelésére is van már más mód, mint a haj kopaszra nyírása, ruhák kidobálása. Vizsgáljuk meg a tetűfertőzések fajtáit és kezelési lehetőségeit!

Hogyan ismerd fel a fejtetveket?

Miután hazaértek a gyerekek az oviból vagy a suliból, és öltözködés, fésülködéskor vagy éppen az esti fürdéskor észreveszel pici furcsa bogarakat, amik mászkálnak a hajukban. Ez a pillanat biztosan minden szülő rémálmai között szerepel. Igen, valószínűleg a gyerek hajába fejtetvek költöztek.

Lapostetű ismertető

A fejtetűről, valamint a fejtetvességről viszonylag sokat olvashatunk, a lapostetű, illetve a lapostetű fertőzöttség tabu téma, pedig legalább olyan gyakori, mint a fejtetű fertőzöttség.